7 és fél halál

Beremend Színházterem
2025. augusztus 2., szombat, 17:30

Műsor:

Ezt a művet hárman írták: Göttinger Pál, Závada Péter és Dinyés
Dániel. Göttinger Pál a jelenetek alapötletéért és a történet vezetéséért,
Závada Péter a jelenetek megírásáért, Dinyés Dániel pedig a zene
megkomponálásáért felelt.
Ez az opera egy egész éven át tartó, nyolc részből álló
előadássorozatnak az eredménye. A sorozatnak „A néző közbeszól” volt a
címe, és az volt a célkitűzése, hogy úgy ismertesse meg az opera műfaját,
hogy nem egy közismert operát elemez, hanem egy újat létrehoz.

Az egész sorozat előtt öt kikötést tettek az alkotók maguknak:
- vígopera legyen az elkészült mű;
- összesen három énekes fog szerepelni az operában, több szerepben;
- a jelenetek mindig két szereplősek, kivéve az utolsót;
- mindegyik jelenet végén meghal az egyik szereplő;
- kis események láncolata lesz a cselekmény, nem egy összefüggő történet.

Nyolc hónapon keresztül hónaponként egy jelenet készült el, amiket
rögtön láthatott is a közönség az énekesek (Kolonits Klára, Bordás
Barbara, Erdős Attila) és a rendező (Göttinger Pál) improvizáció alapú
előadása által. Az adott jelenetek végén javasolhatott a közönség
különböző, az opera cselekményét, megírását érintő dolgokat. Ezek a
szereplő foglalkozásától kezdve, egy kifejezésen át, a helyszín
meghatározásáig bármik lehettek. Ami az egyes részek végén
megszavazásra került, azt kellett az alkotóknak a saját belátásuk szerint
beleírniuk a következő jelenetbe.
Az első jelenetet a közönség nélkül találták ki, melyre a közönség az
első előadás végén reagálhatott és elindíthatta az együttműködést az
alkotókkal.

A közönség által adott feladványok jelenetenként:
2. jelenet:
- jelenet helyszín: IKEA;
- szereplő foglalkozása: fülakupunktúrás addiktológus;
3. jelenet:
- a halál helyszíne: a szakadék széle;
- a „szupercella” szó szerepeltetése;
4. jelenet:
- halálnem: megnyalta a menzán a kést és elvágta a nyelvét;
- kedvenc szag: napon száradt ruha;
5. jelenet:
- szerepelnie kell egy fabergé tojásnak a jelenetben;
- „megellett a tengerimalaca”, mint szófordulatnak szerepelnie kell;
6. jelenet:
- szét van szórva a jelent helyszínén kilenc pár magassarkú;
- a végrendelet a Kuba térkép mögött van;
- férfi szereplő foglalkozása: böllér;
7. jelenet:
- mi lenne az első dolgod, ha megnyernél 26 milliárd forintot: kitörölném a
telefonom névjegyzékét;
- „akinek a töke lapos, abból lesz a jó kalapos” kitalált mondást beleírni;
- „mi szerettél volna lenni kiskorodban? Egyke.” Valahogy szerepeljen a
jelenetben;
- idegesítő emberi tulajdonságok: csámcsogás, csoszogás, rossz szájszag,
állandó panaszkodás;
8. jelenet:
- „De megöregedtetek!” mondatot beleírni;
- „Minden az, aminek látszik!” mondást beleírni;
- egy bosszantó dolog: „a fűnyíró elromlik, amikor jön az anyám” valahogy
szerepeljen a jelenetben.