X=10

Budapesti Olasz Kultúrintézet
2007. október 14., vasárnap, 19:30

Műsor:

Edgard Varèse: Octandre
Hyperprism
Offrandes
Intégrales
Ionisation

- szünet -

Mauricio Kagel: Rrrrrrr...
Orchestrion Straat

Vezényel:

Rácz Zoltán

Közreműködik:

UMZE Kamaraegyüttes
Amadinda Ütőegyüttes
Fodor Gabriella - ének

Tíz éve, a Budapesti Őszi Fesztiválon mutatkozott be először az UMZE Kamaraegyüttes, amely Bartók és Kodály egyetlen szezont megélt 1911-es kezdeményezésétől, az Új Magyar Zene Egyesületétől kölcsönözte a nevét. Hogy a Rácz Zoltán vezette kortárs zenei együttes immár tizedik évadjánál tart, az legalábbis reményekre jogosít fel napjaink zenéjét illetően. Az Amadinda Ütőegyüttessel közösen adott ünnepi hangversenyre a 20. század két legendás zenei forradalmárának műveiből válogattak. A koncert első felében a Bartók-kortárs Edgard Varèse [1883-1965] – Frank Zappa talán legfontosabb idolja – lesz a főszereplő: az 1920-as évek szinte valamennyi fontos Varèse-műve elhangzik. A különleges hangszínekre és ritmikai szerkezetekre épülő darabok megdöbbentően modernnek hatnak ma is, bemutatásukkor pedig a korszak valamennyi ismert zenéjénél radikálisabban kérdőjelezték meg a hagyományos zenei hangzás és szerkezet fogalmát. Amíg Varèse az európai zene anyagának mibenlétére kérdezett rá a műveiben, addig az argentin származású, Németországban élő Mauricio Kagel [1931] elsősorban a hagyományos zeneesztétikai nézeteket állítja pellengérre a darabjaiban. Magával ragadó, s olykor meglehetősen kegyetlen humora szinte valamennyi művében meghatározó szerepet játszik. A koncerten elhangzó két alkotásban is: a "rádiófantázia" alcímet viselő Rrrrrrr...-ben éppúgy, mint a vurstlizene apoteózisát nyújtó Orchestrion Straat, vagyis Verkli utca című kamarazenekari műben.